|
Befektetések - Fizikai Arany és Fizikai Ezüst
A világon bármit szeretnénk vásárolni, pénzre lesz szükségünk.
A történelem során milyen fizetőeszközöket használtak az emberek?
Mi a pénz?
A Pénz minden olyan meghatározott értékkel bíró tárgy, amely a kereskedelmi forgalomban hosszabb-rövidebb ideig
mint állandó fizetési eszköz használatos, amelynek átadásával dolgokat lehet megvásárolni illetve adósságokat
törleszteni. A pénz szükségszerűen csereeszköz, vagyis a dolog árának megfelelő mennyiségű pénzt egy adott piacon
a dologra el lehet cserélni. A pénz attól fizetési eszköz, hogy a pénz mint csereeszköz használata jogilag érvényes
tranzakciót hoz létre. Ezen kívül a stabil értékű pénz elszámolási egység és értékőrző funkciót is képes betölteni.
A pénz értékének csökkenését inflációnak, növekedését pedig deflációnak nevezzük.
Forrás: Wikipédia
end faqMit tapasztalhattunk az elmúlt pár évben a kirobbant gazdasági válság miatt?
Ezek hatásait naponta érezhetjük pénztárcánkon. Miért történik ez? Mennyit ér tehát a pénzünk?
Ebben a helyzetben azt hisszük, mindannyiunknak a nyereség helyett sokkal fontosabb az értékállóság. A világban nagy vagyonáthelyezés megy végbe, mert a pénz elértéktelenedik. Ennek fő okai:
Ahogy a fenti diagramm is mutatja (piros színnel), 2008 év vége óta elképesztő mennyiségű pénzt nyomtatott a FED
(Federal Reserve - Amerikai Jegybank). Mit jelent ez? Több pénz lesz az emberek zsebében? Nem. Inflációt jelent.
Egy videó is bemutatja hogy mennyi fedezet nélküli pénzt nyomtattak ...
Készült: 2009-ben.
És nem csak az amerikaiak nyomtattak fedezetlenül pénzt!
![]()
Mi a hiperinfláció? Mi történik? Mi a kiút?
A legtöbb hiperinflációt az indítja el, hogy az államnak nincs elegendő bevétele. költségvetési hiányt általában
hitelekből fedezik, de ha egy állam nem tud hitelt felvenni, például mert a hitelezők túl kockázatosnak tartják,
akkor kénytelen növelni a pénzkibocsátást, magyarul pénzt nyomtatni. Ha a jegybank megfelelő (arany-, áru- vagy
egyéb) fedezet nélkül nyomtat pénzt, akkor az elértéktelenedik, ami inflációt okoz. Emiatt az adóbevételek
reálértéke csökken, a hiány tovább emelkedik, ezért az állam kénytelen még több pénzt kibocsátani, ami tovább
gerjeszti az inflációt. A folyamat öngerjesztő, a végeredmény hiperinfláció. Az egyetlen kiút a szigorú
költségvetési reform. A kormányzati kiadások csökkentésével és adóemeléssel csökkenthető a pénzkibocsátásból
származó bevétel (seigniorage) iránti igény, ezért csökkenteni lehet a pénzkibocsátást is.Forrás: Wikipédia
A Weimari hiperinfláció
Készült: 2009-ben
Egy pár hazai cikk arról, hogy itthon is igencsak megérezzük a kilakult helyzetet.
end faqa gazdasági ingadozástól illetve a politikai döntésektől.
Mindannyian szeretnénk megvédeni egészségünket, házunkat, egyéb javainkat. Ezért kötünk biztosításokat,
tesszük széfbe hivatalos dokumentumainkat, ezért van kerítés a házunk körül. Pénzünk értékét hogyan
védhetjük meg az infláció ellen?
megvédjük az infláció vagyonelkobzó hatásától. Nincs más értékmegőrző eszköz a nemesfémeken kívül." "Akinek aranya van, annak mindig van pénze." "Az arany és az anyagi szabadság oszthatatlanok" A világ arany készlete ...
A világ aranykészlete: A világ felszíni aranykészlete a történelem során kitermelt összes aranyat
magában foglalja. Súlya mintegy 167 000 tonna, kb. 5,2 milliárd uncia. ( 1 uncia 31,103 gramm ).
Ha mindet egybeolvasztanánk, elférne egy 18x18x18 méteres kockában. Értéke közel 4500 milliárd dollár
értéket képvisel (2009 február). Ha ezt összehasonlítjuk az éves kitermelési adatokkal, akkor
kiszámolhatjuk, hogy a mai modern eszközökkel is 64 évre volna szükség a felszíni aranykészlet
megduplázásához. Bár az aranymosás és bányászat többezer év óta zajlik, mégis a világ teljes felszínre
hozott készletének 75%-át az utóbbi száz évben bányászták ki. A felszíni készlet fele ékszerben van, a
többi a központi bankok és magánbefektetők trezorjaiban valamint ipari aranyban áll.
Mi a befektetési arany?
Az ÁFA-törvény szerint befektetési aranynak minősül a legalább 900/1000 finomságú, és egy gramm feletti súlyú tömb,
rúd vagy lemez formájú arany, amely akkreditált labor által kiállított minőségi tanúsítvánnyal rendelkezik, továbbá
amelynek piaci értéke legfeljebb 80 százalékkal haladja meg aranytartalmának értékét. Befektetési aranynak
tekinthetők azok az aranyérmék, melyek az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában közzétett listán szerepelnek.
A törvény értelmében a befektetési aranyat nem terheli forgalmi adó vagy más közteher, szemben az egyéb
aranytermékekkel, mint például az ékszer vagy más ötvös termék.
end faq
Érvek az arany mellett1. Biztonság - értékállóság megteremtője: a "négy kilences" azaz 999.9 ezrelék tisztaság a legnemesebb színarany jellemzője 2. Függetlenség – értéke világszerte elismert, minőségét Európában a Londoni Tőzsde auditja minősíti 3. Likviditás – hatalmas piaca van, könnyen készpénzzé tehető. Napi árképzés, árfolyamnyereség lehetősége 4. Stabilitás – árfolyam-ingadozások ellenére is az arany belső értéke hosszú távon stabil 5. Aranyfedezet – Nemzeti Bankok az aranyat biztonsági fedezetként alkalmazzák. Bizonyára Ön is szeret az interneten böngészni, így számtalan oldalon talál cikkeket az aranyról, ezüstről (Inforádió, Heti Válasz, Portfolio, stb.). Lassan egy éve másról sem írnak, mint hogy a befektetők figyelmét le sem lehet venni az aranyról! Ezt mi megtehetjük. Magánszemélyeknek szintén javasolt vagyonuk egy részéből aranytartalékot képezni.
További előnyök: · inflációbiztos befektetési forma · a "fizikai" aranyat és ezüstöt készhez kaphatja az ügyfél · értékálló (politikai zavargások, háborúk, válságok ellenére is) · vásárlóereje nem változik · egyéni portfólió része · átvehető személyesen, kiszállítható · örökölhető Az eddig leírt szavak helyett beszéljenek a számok:
Előrejelzés az aranyra 2000-ből
Készült: 2000-ben
Robert Kiyosaki és tanácsadói is befektetési aranyat és ezüstöt vásárol
Amerikai nagybefektetők is a nemesfémeket választják. (Kiyosaki)
Aranyláz tombol Kínában is
Kínában aki teheti aranyat és ezüstöt vásárol.
Mire kell odafigyelni ha aranyba vagy ezüstbe szeretne befektetni? Túl óvatos?
nyugodtan alhat a vagyona biztonságban lesz!
end faq
Az áltaunk kínált nemesfémek kizárólag a világ legelismertebb gyártóitól származnak:
Mi az amit mi ezen kívül nyújtunk ügyfeleinknek?
Úgy gondoljuk, hogy most már csak egy apró elemzésen és tanácsadáson múlik, hogy
Amennyiben szolgáltatásainkkal kapcsolatos igénye, kérése, kérdése van,
kérjük az alábbi űrlap segítségével jelezze munkatársainknak: |
||||||||||||||||||||||||
iic.hu
| Főoldal |
| Hírek |
| Munkatársaink |
| Irodáink |
| Szolgáltatásaink |
| Munkalehetőség |
| Partnereink |
| Hírkereső |
| Oldaltérkép |

A legtöbb hiperinflációt az indítja el, hogy az államnak nincs elegendő bevétele. költségvetési hiányt általában
hitelekből fedezik, de ha egy állam nem tud hitelt felvenni, például mert a hitelezők túl kockázatosnak tartják,
akkor kénytelen növelni a pénzkibocsátást, magyarul pénzt nyomtatni. Ha a jegybank megfelelő (arany-, áru- vagy
egyéb) fedezet nélkül nyomtat pénzt, akkor az elértéktelenedik, ami inflációt okoz. Emiatt az adóbevételek
reálértéke csökken, a hiány tovább emelkedik, ezért az állam kénytelen még több pénzt kibocsátani, ami tovább
gerjeszti az inflációt. A folyamat öngerjesztő, a végeredmény hiperinfláció. Az egyetlen kiút a szigorú
költségvetési reform. A kormányzati kiadások csökkentésével és adóemeléssel csökkenthető a pénzkibocsátásból
származó bevétel (seigniorage) iránti igény, ezért csökkenteni lehet a pénzkibocsátást is.
Mindannyian szeretnénk megvédeni egészségünket, házunkat, egyéb javainkat. Ezért kötünk biztosításokat,
tesszük széfbe hivatalos dokumentumainkat, ezért van kerítés a házunk körül. Pénzünk értékét hogyan
védhetjük meg az infláció ellen?
Érvek az arany mellett





Heraeus Precious Metals
Umicore
Emirates Gold